2020.10.11. – 35. SPAR Budapest Maraton // élménybeszámoló

MEGCSINÁLTAM!!!

Nagyon nagy öröm volt áthaladni az első maratoni futóversenyem célvonalán, valahogy az összes eddig elvégzett edzés megkoronázása volt ez a pillanat. ? …. no de kezdjük egy kicsit messzebről ezt a beszámolót…:)

Tavaly augusztusban eldöntöttem, hogy egyszer én is Ironman leszek. A bringás balesetem utáni rehabilitáció során egyre többet úsztam és ez egyre jobban is ment – gondoltam, akkor már „csak” futni kéne elkezdeni a triatlonozáshoz… Augusztusban kisebb futásokkal neki is veselkedtem, majd szeptemberben már megvettem az első komolyabb futócipőmet és egyre jobban belejöttem az egészbe. Október elején sajnos lesérültem a hirtelen megnövelt futókilóméterek miatt, így kisebb kihagyás után csak novemberben kezdtem újra futni, de még folyamatosan éreztem a térdemben a fájdalmat.
Január elején Olivér + Pisti barátom invitált egy „laza kis terepfutásra a környéken”, ami végül 24km lett… (Addig kb. 10km volt a max, amit egyben futottam…) Hatalmas nagy élmény volt, hogy ilyen távot teljesítettem, s persze tetszett, hogy a túrázástól gyorsabban haladtunk, de mtb-hez képest többet láttunk a tájból.
A téli-tavaszi edzések során egyre többet mentem terepre, ami nagyon változatossá tette a felkészülést.
Május közepétől a Spar maraton szervezői egy ingyenes 21 hetes edzéstervet kínáltak a nevezetteknek. Gondoltam, a 4 órás célidőhöz tartozó tervet követve nyugodt lelkiismerettel állhatok a maraton rajtvonalához. Teltek a hetek és sikeresen, sérülés nélkül gyűjtöttem a kilómétereket. Mindezek mellet természetesen a bicós + úszós edzéseket is bőszen csináltam, így a kitűzött 4 órás célbaérkezés egész elérhetőnek tűnt.
Nyáron egy rövidtávú triatlonversenyen megtapasztaltam a versenyzés élményét, s alig vártam, hogy újra átélhessem. Lassan eljött az ősz, s a COVID második hulláma is… Reméltem, hogy ez a rendezvény meg lesz tartva (nyáron 3 triatlon versenyem is elmaradt a vírus miatt…). Mindenesetre az edzéstervet követve folyamatos lelkesedéssel készültem – „legrosszabb esetben lefutom magamban a környéken” – gondoltam.

Elérkezett az utolsó 2 hét, amikor már egyre jobban vissza kellett venni az edzésintenzitásból, hogy megjöjjön a jó forma. Kicsit fura volt sokat aludni, keveset futni, hosszú bicajozás helyett csak egy laza 50 percesre elindulni, de az utolsó két hetet ki kellett bírni, ne ezen múljon az eredmény.

Versenyt megelőző nap felutaztam Pestre, Olivérrel ott aludtunk Pistinél. Jó volt együtt hangolódni a másnapi megmérettetésre. Átvettük a rajtszámunkat, utána volt egy kis futás a Margit-szigeten, nyújtás, masszázs, frissítés + taktika átbeszélés, versenyfelszerelés összekészítése, nevetgélés, no meg persze egy kiadós vacsora. (köszönet érte Dosi + Ancsi!  )
Este kicsit izgatottan tértem nyugovóra, de azért sikerült aludni 5-6 órát. ? Reggel 6-kor ébredtünk, egy kis reggeli, kávé, készülődés és indultunk is a versenyközpontba.
Egész hűvös (mezben + rövid nadrágban meglehetősen hideg) volt, s az eső is esett, na de van egy nagy bölcsesség „örülj az esőnek…. ha nem örülsz, akkor is esni fog”. ? Egész komoly volt két többszörös Ironmannel együtt érkezni a helyszínre – remélem, jövőre már mindhárman egyenpólóban futunk… ?
5 perccel a rajt előtt sok sikert kívántunk egymásnak és beállt mindenki a saját rajtzónájába. Egyre fokozódott a hangulat, aztán visszaszámlálás megkezdőtött és az első csoport elrajtolt. A tömegben melegítve megláttam 2 iramfutó hátán lévő zászlót: 4:00. Huhh, ez komoly tempó lenne végig a maratonon, mondom álljunk nyugodtan hátrébb… Aztán esett le, hogy ők a 4 órás célbaérkezés iramfutói… Gyorsan spuri előre, s azon kaptam magam, hogy a következő turnussal már átlépem én is a rajtvonalat… Brahms – V. Magyar táncca csendült fel – igaz kicsit diszkós feldolgozásban, de az egész már jól indul… ?
Az első kilómétereknél meglepően magas pulzussal futottam az egész laza (~ 5:30/km) tempót, de hálistennek az izgalom kicsit lentebb csillapodott az idő előrehaladtával és beálltam a tervezett pulzusra. Kb. 10km-ig a 4 órás iramfutókkal mentem, majd egy kicsit fokoztam a tempót, hiszen 3óra 50 perc +/-5 percre terveztem beérni. A Bálna előtt egész masszívan elkezdett esni az eső, de ezzel mit sem törődve futottam tovább.
Azon kaptam magam, hogy az első (kisebb) körön túl a táv harmada már lefutva. A célegyenes végén ott várt Andi unokatestvérem – nagyon megörültem neki, gyors puszi és már mentem is tovább. ? A rakpartra visszaérve meg másik unokatesómék, Marci és Detti vártak. Nagy energiát adott, hogy kijöttek szurkolni nekem. ? Csibi barátommal is találkoztam, aki 2 remek képet is megörökített rólam.
15-25km között egy jó tempóban futóra tapadtam, mert nagy szembeszél volt, ahogy haladtunk északnak. Jó útvonal volt, több helyen öröm volt nézelődni. Amikor kezdett kissé monotonná válni a futás eszembe jutott, hogy mennyien drukkolnak nekem, sokszor erőt adott ahogy Gabóra és Ádámra, vagy éppen szüleimre, tesómra és barátaimra gondoltam.
Lassan eljött az Árpád híd megmászása és már azt vettem észre, hogy a Margit-szigeten koptatjuk a cipőnket. Szerintem a legszebb része volt a versenynek – gyönyörű ligetek, zenére táncoló szökőkűt, hangulatos zenészek az út mellett. Ahogy a sziget végén szenvedtem fel magam a Margit hídra, Marci unokatesóm még egy kicsit futott is mellettem, ami jobb dopping volt az utolsó 10km-re, mint bármilyen energiazselé. ?
34km-nél eszembe jutott, hogy már egyéni csúcsot futottam – hiszen ez volt a maximális táv az edzések során – és még tele voltam energiával. Ennek nagyon megörültem és elkezdtem kicsit fokozni a tempót. Ez tök jól ment a 38. km-ig, ahol sajnos a jobb térdemben erős szúrófájdalom jelentkezett. Kicsit több időt töltve a frissítőponton erőt vettem magamon és indultam a cél felé. Egyetemi tankörtársammal, Stefanidesz Ádámmal is jó volt összefutni.
A Bálnánál visszafordulva megkezdtem az utolsó 2km-emet és megláttam az egyik legnagyobb magyar futót, Csécsei Zolit a mezőnyben. Ahogy melléértem üdvözöltem és elsimerésemet nyilvánítottam az eddigi eredményeihez. Nagy élmény volt együtt futni vele a Szabadság hídon.
Éééés eljött végre az utolsó km, ahol felcsendült a napokban elhunyt Van Halen egyik legismertebb száma a Jump… Hát majd elsírtam magam… Most meg konkrétan itt pityergek ezt a beszámolót írva, hiszen az az érzés újra elöntött, ami ott körülvett: egyszerűen leírhatatlan gyerekkorod egyik korszakalkotó számát hallva az első maratoni célvonal felé haladva futni úgy, hogy jól elfáradtál, de még érzed az erőt magadban, tervezett célidőt is eléred és megkoronázod az eddig elvégzett edzéseidet.
Olivérék ott vártak a célvonalnál, az utolsó 100m-re szinte nem is emlékszem, olyan nagy öröm volt befutni. Igaz a kijelző már 4 óra feletti időt mutatott, de a saját futóidőm kereken 3:52:00! Elértem a(z egyik idei) célom és MARATONI FUTÓ LETTEM! ?

Köszönöm Gabónak, aki folyamatosan támogat az elejétől fogva és persze kisfiamnak, Ádámnak, aki hatalmas motiváció számomra, hiszen jó példát szeretnék állítani neki (úgy néz ki, ez alakul, hiszen már most szeret futni ?), szüleimnek, testvéremnek és az egész családnak, akik otthonról szorítottak és nagyon büszkék rám, unokatestvéreimnek, akik kijöttek az eső ellenére és több helyen is buzdítottak, sporttársaknak, akik folyamatosan motiválnak és sok hasznos tanáccsal látnak el és persze minden barátnak, aki gondolt rám akár egy pillanatra is. <3
Jövőre folyt. köv… ?