Sokáig úgy gondoltam a verseny után, hogy nem írok ilyen összefoglalót a versenyről. Úgy gondoltam, hogy ki a francot érdekel az én kínlódásom órákon át a tűző napon, forró aszfalton, stb. 

Aztán ahogy a verseny utáni napokban egyre több ismerős gratulált a teljesítéshez, szinte mindenki kérdezett párat a felkészülésről, mi jó van ebben az egész triatlonban, meg úgy egyáltalán hogyan lehet ezt megcsinálni? Azon kaptam magam, hogy tanácsokat adok “Én” másoknak, akik ízlelgetik ennek a sportnak a szépségeit. Ekkor döntöttem úgy, hogy összeszedem a gondolataimat a versenyről, a felkészülésről.

Talán motiváló lehet bármely olvasónak…

Az Iron táv teljesítése sokaknak egy álom, hogy teljesítsék ezt a hihetetlen távot. Sok embert megérint érzelmileg is. Úgy is mondhatnám, hogy két féle sportoló létezik, akinek eltökélt célja, hogy teljesítse, és aki nem mondja ki, de titokban vágyik arra, hogy egyszer részese legyen a teljesítés örömében. Úgy gondolom, hogy a hosszútávú triatlon a szíve és a lelke a multisport versenyeknek. A triatlon nem 3 külön sport, hanem egy nagy egész. Minden egyes sport hatással van a többire. Itt nem egy maratoni táv futására kell felkészülni, hanem hogy fuss egy maratont, 42,2km-t 3,8km úszás és 180km kerékpározás után, szünetek és megállás nélkül. Van különbség.

Pár emlék, érzés a felkészülés időszakából, amik rengeteg pozitív energiát adnak:

A januári Téli Mátra XL távján együtt elindulni a hóval fedett Mátra bércein és teljesíteni azt a közvetlen barátaim társaságában, látni őket, ahogy beérnek a célba. Utána együtt esszük a virslit és a forró teát…

A Darnó-hegy erdei útjain futni a virágzó tavaszi erdőben, majd lenézni a Siroki várra…

A hajnali ködben a bepárásodott bicajos szemcsiből alig látni ki, de mikor felér az ember a ködfelhő fölé és a völgyben gomolygó fehérséget megvilágítja a felkelő nap…

A Bükk lejtőin suhanni lefelé egy nyári zápor után, a nedves aszfaltról párolgó esőt a nap sugarai aranysárgára festik, egészen szürreális élmény…

Csodás helyen élünk, a lehetőségek tárháza  a szűk otthonunk a felkészüléshez, csak néha ki kell lépni a komfortzónából és felfedezni mindazt, ami körül vesz minket.

A verseny Augusztus 10-én került megrendezésre a gyékényesi tó partjáról indulva. A tó érdekessége, hogy a vize olyan tiszta, hogy úszás közben édesvízi medúzákkal lehet együtt úszni. A verseny előtti napok pontosan el voltak tervezve, melyik napon mit fogok enni, mennyit kell “mozognom”, mennyit kell aludnom este és délután. Ez a tervszerűség volt jellemző az egész felkészülési időszakra, egyetlen edzést sem hagytam ki, mindent próbáltam 100% pontossággal elvégezni. A rajthoz teljesen higgadtan álltam oda, tudtam, hogy amit lehetett, azt én beletettem a “malacperselybe” a felkészülés során. Aztán Vangelis és ágyúszó…

Az úszás elég jól ment magamhoz képest, sikerült lábvizen úsznom, ami a tavalyi versenyen nem akart összejönni. A vízből sikerült nem lestrapáltan kijönnöm, ami az előttem álló távokra nézve jó előjel volt. Gyors depó és már tekertem is Nagyatád felé. Az idei útvonal új aszfalton vezetett el Nagyatádig, egyetlen “negatívum”, hogy a szelet egész erősre rendelték a szervezők. A bicajon nem voltak holtpontok, összeszedett voltam végig, figyeltem az előre megtervezett watt zónákat, pulzust, IF-et, frissítés szigorúan az eltervezettek szerint. A hőséggel nem volt probléma, nem fáztunk, árnyékban tök jól sugárzott az aszfaltról a forróság. Valaki a nézők közül informált minket, hogy hőségriadó van érvényben aznap. A futás egy új útvonalon, Nagyatád látványosságait bemutva vezetett végig több körben a városon. Így utólag nem sok látványosság maradt meg az emlékeimben, de még most is pontosan emlékszem, hol volt árnyék és melyik frissítő állomásnál osztottak jeget, és hol kellett egy kicsit sietősebbre venni, hogy az aszfalt ne perzseljen.

Az egész versenyt sikerült kis menet közbeni módosításokkal, de mondhatni tervszerűen teljesítenem. Igen, itt igazán magába van az ember, hiába vesz körbe több száz szurkoló és néző. A helyzeteket, problémákat itt magadban és azonnal kell managelni. A verseny végére az egész évben szorgosan gyűjtögetett malacperselyt sikerült kiürítenem. Az eddigi legjobb, egyéni rekordot sikerült teljesítenem 10 óra 22 perces befutó idővel idén Magyarország egyetlen hosszútávú országos bajnokságán, a közel 700 egyéni nevező közül a 34. helyet sikerült megszereznem, korosztályban a 9. helyezést. Becsületes felkészülés, magamhoz képest jó eredmény, de mindig ott van, hogy mi lett volna, ha… Ez majd a jövő évi versenyen kiderül.

Összefoglalva: 

“Az út, ami boldoggá tesz, nem a végcél.”

Hát ezért érdemes ezt a sportot csinálni.