115 Kosice Miskolc és előzményei – kicsit hosszú

Versenybeszámoló helyett egy kis összefoglaló a Miskolctól Kassáig tartó 115km-s ultrafutó versenyről, na jó kicsit hamarabbról. Egy szűk évvel ezelőtt elkezdtem keresni néhány olyan futóversenyt ahol meccselni tudnék a korombéli futogatókkal. A pandémia miatt csak nagyon szűkös volt a kínálat, így szinte belecsaptam az első lehetőségbe. Pest környékén írtak ki egy terepfutóversenyt 20km-es távra és egy „szimpatikus” 50+-os kategóriában is. Alig, hogy regisztráltam, már is 4 fordulós lett belőle. Gondoltam ejha, ez jó lesz rendszeres mozgáshoz az év során. Jól indult, mert az első fordulóban még 17(!)-en vágtunk neki a 20,8km-s távnak, kategóriámban csak én… Sajnos ez így volt a későbbi fordulókban is azzal a különbséggel, hogy a záró versenyen már csak hárman vágtunk neki a 16 km-s távnak. A kategória összetett versenyét megnyertem, mint a „szél”, de sikerélmény nélkül. Ja, az eredményhirdetésre nem érkezett meg a díj, sőt azóta sem. Na mindegy, engedjük el ezt. Egyedül futni futóversenyen olyan, mint edzésen szembeszéllel. Nem jó, de legalább rossz. Máskor egy verseny után egy picit kiürül a futó, de most inkább hiányzott a mozgás. Szeptembertől nagyon klassz lett az egyesületi közösségi futás Kormos Kittivel, Kun Matyival, a többiekkel. Csináltam, mert jól esett, talán túlságosan is. Nem vettem komolyan az apró jeleket, hogy már nem vagyok fiatal kiscsikó, vegyek vissza a lovakkal. Nem tettem. Mentem iramot a fiatalokkal, jöhetett résztáv vagy akár intervall edzés, de komoly nyújtógyakorlat is. A bal combhajlítóm pedig jelzett – tavaly óta először, de nem utoljára. Először csak úgy, hogy nem tudott teljesen regenerálódni egyik edzéstől a másikig, utána pedig csak úgy belepiszkított a futási komfort zónámba. Próbáltam pihenni, lazábbakat edzeni, de ekkor meg jött egy klassz lehetőség csapatban lefutni a Panoráma Trail 45km-s távját 16-13-16-s elosztásban 500-500m szinttel. Gondoltam ez a 16km meg van (maradt) bennem. Sajnos a kezdeti 4.45-s km/perces 2,5km után megérkezett a komolyabb figyelmeztetés a bal combom részéről azzal, hogy az összehúzódás majdnem leültetett az avarba. Fejben még talán sohasem éreztem magam ennyire rosszul. Lesérültem, az autó és a többiek elmentek a váltópontra előre és nekem még ezután következett a hegy a sok kidőlt fával, szétszórt kövekkel és kb. tíz patakátkeléssel (amit más körülmények között nagyon imádok). Fel kellett vennem egy kis mazoizmust és tűrni a fájdalmat és menni, menni mert vártak a többiek. Minden km egyre nehezebb lett, húztam magam után az avarban a csíkot, belebotlottam minden kicsi kőbe, fatuskóba mert nem bírtam a fájdalomtól emelni a lában. A lépéseim is rövidebbek lettek, átterheltem a jobb lábra, ami ráadásul a legtöbbször a hegy teteje felől volt. A sánta kutya hozzám képest egyenes vonalú egyenletes futást mutathatott. Lassan teltek a méterek, a km-rek az évtizedekkel ezelőtt már megjárt úton, amikor megláttam Regéc várát. Most a szépsége, de a magassága sem vonzott. Már csak 4km volt hátra benne a várral, a heggyel és még le kellett futni a faluba. Ritka jó érzés volt látni a váltóhelyet és felszívni, energiává alakítani a szurkolói hangokat. Engem betuszkoltak szinte a mentő autóba miután lepacsiztam a váltótársammal, Csabival. Kb. 20 percem maradt benne a pályába. Sokat nem lehetett maradni, mert a következő váltóhelyig, Telkibányáig hosszú kerülővel lehetett csak eljutni kocsival, ahol Joci várta a váltást, hogy aztán átroboghasson a fűzéri várba. Kis csapatunk így sem teljesített rosszul, hiszen a több mint 60 csapatból a 14. helyen végeztünk. Ezzel együtt adósai maradtunk a hegynek, lesz jövőre elszámolnivalónk vele.

A Panoráma Trail előtt már összeállítottunk egy 5 fős csapatot, akikkel egy MIX váltót alkotva (2 nő, 3 ffi) beneveztünk a Kassa Miskolc 115 ultrafutó versenyre.

Barta Gabi kezdett egy 23,6 km-s Miskolcot elhagyó futással, majd rám várt a Szikszó – Abaújszántó etap, Ringert Csabi Göncig futott, Katona Zsolt pedig már át is robogott a szlovák határon, majd Katona-Mező Ildikó zárta a versenyünket. A 7 órai miskolci kora reggeli rajtban, a fagypont körüli hőmérséklet lassú emelkedése után már elszántakká váltak a futók vonásai. A rendező csapat szép és változatos útvonalat tűzött ki a miskolci Városház tértől, Szikszón, Abaújszántón, Vizsolyon, Göncön keresztül, végig a Zempléni hegység vonulata mentén egészen Kassa város Dóm teréig. A verseny nem volt egyszerűen követhető, mert a délelőtt folyamán már együtt futottak a lassabb egyéni indulók a váltók gyorsabb tagjaival, sőt délutánra már az utóbbiak érték el hamarabb a frissítőpontokat. Minden versenyszámban (egyéni, 10 fős-, 5 fős váltók) éles küzdelem volt a jobb helyezésekért a futók között. A magyar és szlovák indulókból álló mezőny eleje közel 4 perc/km-es sebességgel futott a sokszor erősen hullámzó aszfalton, a Hernád gátján. A rajt után Gabit kb. 2 óra 10 perces idővel vártuk, de kellemes meglepetésre hamarabb hozta a távot. Elébe is futottam pár száz métert mert erősen dolgozott bennem a kraft. Tudtam, hogy nem futhatok gyorsan, mert alig tudta a masszőr rendbe rakni a lábam 2 hét alatt, de beszélhettem én magamnak. Jött megint a 4.45 –s kezdés a zegzugos szikszói utcákban majd a majdnem fejreállás a régi 3-as út mellett a kerékpárúton. Húzódás a már szokásos helyen nagyjából 3 km után ismét, de még időben lassításra kapcsoltam. Azt tapasztaltam, hogy az 5.10-5.20 körüli ezreket még bírja a lábam. Fejben abban fáradtam el, hogy szinte minden lépésemet kontroll alatt kellett tartanom. Az útvonal nagyon sivár volt, de legalább tervezhető. A magam 26 km-s távján sok volt a teljesen sík aszfalt, de akadt több km-s folt hátán foltos út is, meg egy szívatós emelkedő, hogy érezzük az útvonaltervező törődését irányunkban. A kis picurka falucskákon „átrobogtam”, átláttam egyik szélétől a másikig, így föl tudtam mérni, hogy milyen közegben futok. A 13-15 fokos időben szuper volt versenyezni, ami most elsősorban magammal volt. Ennyire egyenletesen már régen mentem, változtatás határán azonnal jött a jelzés, nyugi mert be kell érned, várnak a csapattagok. Ebből az állapotból csak a verseny pályájának megálmodójának, Német Csabinak a harsány köszöntése mozdított ki, amikor váratlanul „hajrá Zoli”-zott egyet a kocsija letekert ablakából. Huh, egy percre gyorsan lecserélődött rajtam a futószerkó libabőrre. A Panoráma Trailről már ismert volt nekem Abaújszántó, de ennek ellenére nehezen telt a városban az utolsó 2 km. Sérülés, húzódás ide vagy oda, de nagy örömömre megcsináltam a vállalt etapot, amihez végül 2 óra 10 perc kellett s indulhatott Csabi Gönc felé. A kis szurkolói csapattól megkaptam a gratulákat. Látva a távolodó váltótársam mozgását, szavakba nehezen foglalható jó érzés fogott el. Szeretek a csapatomért tenni, futni.

Egyesületünk az Egri FuTri MisKa fantázianévvel regisztrált a rendezvényre, ahol egyenletes és fókuszált futással végül a dobogó 2. fokára álhatott fel, amihez 10 óra 15 perc futóidőre volt szükségünk. A versenyre való felkészüléshez, az utazáshoz-, a váltásokhoz kötődő logisztika, a közösen megélt élmények nagyon jó közösségformáló erővel jelentek meg a csapatnál.

Ebben az évben milyen mocorgás jöhet még vajon? Nem nagyon tervezem, mert újra össze kell, hogy rakjam a lábam, amihez a türelem kivételével sok minden adott, de megcsinálom.