Nem akartam már idén ultrát futni. Vagyis ez volt a terv, amíg meg nem láttam augusztus végén ezt a versenyt. Aztán hirtelen akartam ultrát futni idén… Életem egyetlen 100 fölötti versenye 4 éve volt, utána máshová vitt a sors és szóba se jöhetett ilyesmi, de most úgy gondoltam, van annyi kilométer a lábamban, hogy mennie kell. Nem volt különösebb elvárásom, illetve talán annyi, hogy jobbat menjek, mint 4 éve.

Nem futottam igazán hosszúakat, persze a nyáron igen, de az nem is most volt, meg nem is aszfalt volt, meg nem is gyors volt… de ez ugye engem nem szokott visszatartani…

A verseny hetében már eléggé izgultam. Az Egri Futó és Triatlon Klub egy 5 fős mix váltóban szintén indult, illetve Tomi jött még egyéniben Egerből. Mindent leszerveztünk, egyéni frissítőket csomagoltam, terveztem, szerveztem, pedig ez rám nagyon nem jellemző…

Pénteken már Miskolcon aludtunk -hála és köszönet Bencének- átvettük a rajtcsomagot, megtettük az utolsó simításokat, s alig vártuk, hogy reggel 4 45 legyen. Meglepő módon jól aludtam, 4 44-kor magamtól ébredtem. Kávé, banán, hajlatok kenegetése, tape, vízhólyag tapasz… tisztára olyan, mint amikor a menyasszony készül.

5 25-kor már a versenyközpontban voltunk, leadtuk a csomagokat Kassára, és vártuk a pirkadatot és a rajtot. Persze csípett a hideg, de korántsem annyira, mint amennyire tartottam tőle. 6 előtt 5 perccel egyesével szólítottak minket a rajtba, közben szólt valami extrán hősi motiváló zene, én meg naná, hogy megkönnyeztem, mert úgy szoktam…

És rajt. Kb. 2 perc után aamezőny legvégén találtuk magunkat Tomival, de pontosan azt a tempót tartva, ami tervben volt. Úgy gondoltam, 5 40 lesz, amíg bírom, utána meg lassulok Kassáig.

És nem is kellett sokáig várni, szépen utol is értük a mezőny egy részét már az első 10 km-en, de igazából ezzel nem nagyon foglalkoztam.

Hihetetlen gyorsan elrepült az első 13 km, még fel sem ocsúdtam, s már Sajóvámoson voltunk. A pont előtt hallottam, hogy nagyon tülkölnek, mondom, de jó, lesz itt hangulat, teljesen olyan, mint amikor Apa fújja a lengyel trombitáját…

De ez tényleg olyan… nem látom, de mintha nekem szólna… és akkor megláttam Apát és Ágit. Hirtelen fel sem fogtam, hogy mi történik, mert úgy volt, hogy nem tudnak, de hát itt vannak, és persze megint bőgtem, reggel 8 előtt már másodjára, de olyan erőt adott a jelenlétük, hogy a következő 8 órában csak az járt a fejemben, hogy mennyire szerencsés és mennyire hálás vagyok!

Teljesen feltöltődve indultam tovább, ekkor már kisütött a nap, ragyogott a tiszta ég s el sem akartam hinni, hogy november elején ilyen jó idő lehet. Innentől Kassáig egy mondat járt a fejemben: Tenyerén hordoz engem az Isten…

A következő települések gyorsan váltották egymást: Szikszó, Hernádkércs, Abaújszántó, Vizsoly, tulajdonképp észre se vettem, hogy már 60 km fölött járunk. Közben találkoztam Verával, nagyon jó volt együtt futni jó pár kilométeren keresztül, viszvnt ekkor, Gönc előtt kezdődtek a problémák. A lábam teljesen jó volt, a gyomrom viszont szeretett volna távozni. Szerencsére alul, ami azért jó, mert akkor emésztek, viszont azért rossz, mert elég sok bokorral kellett szorosabb barátságot kötnöm…

Göncnél ért utol az egri csapat, eztán már csak Kassán láttam őket.

Az utolsó magyar település Kéked volt, Apáék itt elbúcsúztak, jött az este és az utolsó 30 km.

Meg a teljes lelassulás. A lábam is fáradt, én is, a gyomrom meg nagyon. Eddig tartottam a 3.helyet, viszont a szlovál lány úgy jött, mint a gép. El is engedtem gyorsan a dolgot, nekem az volt a cél, hogy beérjek biztosan. Itt már mindent megtettem, hogy néha pihenhessek, jól el is ment az idő… hirtelen azon kaptam magam, hogy az egommal vitatkozok egy folyóparton tök egyedül a sötét kassai éjszakában… az utolsó 10 km, azt hittem, sosem ér véget, már csak Péter Attila hangját akartam hallani, meglátni a dómot, és akkor ott volt. 300 méter, s belőlem minden fájdalom elszállt! Az órámra nézve nem akartam elhinni, 4 30-as km-t mutatott, és mondták, hogy Katalin Kormos, Hungary… 13 óra 41 perc, 4. hely. Megannyi emelkedő, domb, szerpentin, lejtő, város, mező, ipartelep, cigánysor, bicikliút után itt vagyok!

Innentől már minden csak részletkérdés, eredményhirdetés, vérhólyag, lejövő labujjköröm, papucsban járkálás Kassán… megérte. Most minden pillanatát megérte!